Nos megvolt a keddi randi.
Gondolom, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy még tavaly. Sajnos nem volt időm előbb írni, de talán jobb is abból a szempontból, hogy így átfogóbb képet tudok festeni az illetőről.
Nem tudom említettem-e már, de a jogász végzettségű pasikkal eddig nem volt szerencsém.
Hát ez a tendencia most sem változott meg.
Hadd ne mondjam, hogy a legutóbbi jogász akivel randiztam ugyanoda hívott, ahova a mostani. Nem tudom, lehet ez valami szertartásos hagyomány náluk..? Na mindegy, nem a kávézó tehet róla, hogy nem lett egyikből sem semmi komoly.

A tapasztalatok: ennyire negatív emberrel azt hiszem még sosem találkoztam. Aki ha beszél magáról, vagy az eddigi bármilyen élményeiről, munkával, barátokkal, bármivel kapcsolatban, nem felejti el megemlíteni, hogy neki ez vagy az miért volt borzalmasan rossz.

Aztán mesélt a volt szerelmeiről. Hogy az első találkozáskor erről minek, azt nem is értem... De persze kiemelte, hogy ő soha nem volt hibás semmiben, mindenkinek csak arra volt jó, hogy beletörölje a lábát. Évezredes vélt vagy valós sérelmeken nyavajog a mai napig.

Hasonló dolgokat kérdezgetett tőlem is, de mivel úgy érzem az előző kapcsolataim nem feltétlenül tartoznak rá igyekeztem diplomatikusan, vagy egyáltalán nem válaszolni.

Na ennek az lett a vége, hogy engem kezdett analizálni, hogy én milyen zárkózott vagyok. És mekkora páncél, vagy fal, vagy mittudomén mi van körülöttem, és egyáltalán hogyan gondoltam én azt, hogy bepasizok, ha ennyire bezárkózom.

Hadd mondjak annyit a saját védelmemre, hogy nem hiszem, hogy a nyitottság egyetlen csalhatatlan jele az, ha egy idegennek az első találkozáskor ecseteljük ex-párunk negatív tulajdonságait.

Na mindegy, elbúcsúztunk, hazamentem.

A következő napokban úgy alakult, hogy nem voltam fent msn-en. Ennek köszönhetően kaptam egy kedvesnek semmiképp nem nevezhető levelet iwiw-en, hogy én mekkora egy gerinctelen féreg vagyok, miért tiltom le, miért nem mondom meg inkább, hogy nem akarom látni többet.

Mondanom sem kell, hogy amúgy sem sok kedvem volt találkozni vele, de ha volt is egy kevés, ez a levél azt is elvette. Írtam neki pár sort arról, hogy minősíthetetlennek tartom amit írt, és néhány szót Bell-ről és a telefonról, valamint a mobilkommunikáció áldásos előnyeiről..

Persze jött is a frappáns válasz: elvesztette a telefonszámom.

Őszintén szólva ennek örültem is valahol, íertam is neki, hogy ezek szerint nem fontos hogy meglegyen.

De sajnos valahogy előkerítette és sms-eket kezdett írkálni.

Gyűlölöm az sms-t. Ha valaki kérdezni, vagy mondani akar valamit hívjon fel. Nem? Erre való a telefon. Ha meg üzenetet küld, akkor ne reklamáljon, ha 5 nap múlva válaszolok, mert akkor van kedvem/időm, vagy esetleg nem is válaszolok, mert elfelejtem. De valószínű-legalábbis szerinte-ezt is én gondolom rosszul.

Lényeg, hogy még egy darabig írogatott e-maileket, vagy msn-en, de valahogy mindig az volt a vége, hogy belémkötött és beszólt.

Szerintem a saját sértettségét és gyengeségeit akarja ezzel leplezni, még talán önmaga előtt is. Vagy nem tudom. Végül, mikor már nagyon untam az állandó beszólásait és nem reagáltam rá sehogy egyszer csak közölte, hogy kitöröl az msn-jéről.

Rendben.- mondtam, bár nekem több okom lett volna rá, de valahogy igyekeztem emberbarát maradni..

Hát ennyi. :)

Konklúzió: Ha lehet ezentúl még inkább kerülöm az ügyvédeket, jogászokat, még akkor is ha korban és magasságban hozzám illenek... :) persze a kivételek jöhetnek! Már ha léteznek egyáltalán:)