Ma csak egyig dolgoztam. Péntek rövid nap szerencsére. Igyekeztem minél több melót belezsúfolni a napba, sőt még olyat is sikerült, ami be sem volt tervezve mára. Mikor végeztem rögtön robogtam egy barátnőmért és kiautóztunk a tópartra napozni, ha már holnaptól úgyis rossz időt mondanak.
Persze másról sem szólt a délután, csak annak fejtegetéséről, hogy vajon miért nincs elég önbizalmunk. Az önbizalomhiány enyhítésére, elkezdtük intenzíven figyelni a párocskákat a strandon és meg kellett állapítanunk, hogy a többség esztétikailag egyáltalán nem stimmel, mégis láthatóan jól megvannak.
Néhány esetben nem is értettem, hogy egy-egy csaj, hogyan képzelhette valaha is, hogy ő és a pasija közt lesz egyáltalán valami. 100 pontos faszik flangáltak az orrunk előtt olyan nőkkel, akikhez képest az én 65 kilóm topmodell alkatnak számít.
És ezzel ki is végeztetett a jó pasik kategória. Az összes többi, aki egyedül vagy haverokkal volt, nagy része csak akkor jöhetne számításba, ha már holnap legalább öt évvel idősebben ébrednének fel.
Ennek megállapításával pedig már el is érkeztünk örök problémánkhoz: a korban hozzánk illő férfiak tartós kapcsolatban élnek, vagy már házasak, de legalábbis már elváltak, rosszabb esetben már gyerekük is van, vagy ha ezek közül egyik sem, sőt, teljesen szinglik, na, akkor ott már valami nem stimmel. Egy pasi, aki azért kinéz valahogy, jó nem egy Brad Pitt vagy ilyesmi, csak legalább nem kancsal, nincsenek nyúlfogai, és nincs senkije, az tapasztalataink szerint felettébb gyanús. Tuti van valami flúgja, bogara, ki hogy nevezi, vagy egy mama kedvence, legrosszabb eserben annyira összetörte a szívét valami nőstényállat, hogy igazából nem is barátnőt, vagy társat keres magának, hanem egy pszichoterapeutát, aki legalább ingyen van.
Tavaly nyáron például, kb. másfél hónapig jártam egy sráccal. Első blikkre minden stimmelt vele. Nem volt egy kimondottan jóképű, és a teste sem volt szétgyúrva, meg a szeme sem volt kék, ami nekem a gyengém, de azért értelmesen el tudtam vele dumálni, nevetgélni. Jó így utólag visszagondolva a humora sem volt valami fergeteges, de elment.
Eleinte azt gondoltam, csak nagyon a kedvemben akar járni, azért kell mindent nekem eldönteni, attól kezdve, hogy mit nézzünk meg a moziban, egész addig, hogy hova menjünk vacsizni. Aztán rá kellett jönnöm, hogy nem erről van szó. Egyszerűen egy önállótlan, az élet gyakorlati dolgaihoz nulla affinitással rendelkező ember volt. Nem is akartam elhinni, mikor mondta, hogy ő még soha egy csekket nem adott fel a postán, azt sem tudja hogyan kell. 30! évesen!!! Először röhögtem rajta, de mikor elmondta még azt is, hogy ha a szülei elutaznak nyaralni, az anyja mindig előre megfőzi neki a kajákat két hétre, mert ő még arra sem képes, hogy egy rántottát elkészítsen magának, na akkor kiakadtam.
Mondjuk gyanús lehetett volna, hogy még mindig a szülőkkel lakik, hiszen műszaki diplomájával, két nyelvvizsgával és egy szuper jól fizető állással simán megengedhetett volna magának legalább egy albérletet, de ha a kocsiját nézem, szerintem egy lakást is.
Igazából egy határozatlan, igazi tutyi-mutyi alak volt, aki azt hitte elég bevillantania a kocsijával és elcsöppennek tőle a csajok. Ez volt az egyetlen pozitív tulajdonsága. Az autó. De még ez sem adott neki elég önbizalmat, pedig elég nagy kocsi volt és a pasiknál ez általában használ. De neki még egy tank is kevés lett volna.
Nem is értem mit láttam benne valaha is...
Ami végleg meggyőzött arról, hogy ennek nincs értelme, az az ágyban nyújtott teljesítménye volt. Az egyik legrosszabb szerető volt, akivel valaha is összehozott a sors. Nem arról van szó, hogy túl rövidek lettek volna az akciók, sőt olykor azt kívántam, bárcsak egy-két percig tartana inkább. Fantáziátlan volt, unalmas és izzadt.
Barátnőim persze azóta is emlegetik, hogy a kezemben volt Isten lába (jó egszisztencia, megbízható férfi) én meg lapátra tettem, de erre még mindig azt mondom, hogy akkor inkább egyedül és akár az éhhalál szélén, csak vele ne! Igaz jövőre már harminc leszek, de még nem érzem magam annyira öregnek, hogy egzisztenciális megfontolásból válasszam ki azt az embert, akivel együtt akaraok élni.
Bár lehet meg kéne fontolni? A mai világban ez is lehet egy szempont. Valakinek. Az a baj, hogy én még mindig romantikus vagyok, és bármin is mentem keresztül a kapcsolataimban, még mindig hiszek a szerelemben. És vágyakozom arra, hogy rámtaláljon.
Nem baj, ha nincs semmije, vagy nem jóképű, az sem baj ha se nem jóképű, se nem gazdag, csak legyen ...Olyan...Olyan, amilyennek lennie kell...
Létezik vajon?...............
